2020-2021. nevelési év - Kalocsa Város Óvodája és Bölcsődéje

Tartalomhoz ugrás

Főmenü:

2020-2021. nevelési év

Tagóvodák > Kunszt Utcai Tagóvoda > Aktuális információk
 

2020. december


December 4-én érkezett a Mikulás az óvodánkba. A gyerekek nagy örömmel fogadták, verssel, dallal kedveskedtek neki. Akivel nem találkozott személyesen, azokhoz is eljuttatta a csomagját.



A december az adventi várakozással telt az óvodában. A csoportszobákat ünnepi díszbe öltöztettük, adventi koszorúnkon meggyújtva a gyertyákat vártuk az ünnep közeledtét.



Luca-búzát ültettünk, gondosan nevelgetve vártuk, hogyan hajt ki.



December 15-én ünnepeltük a Karácsonyt. A gyerekek boldogan, meghatottan állták körül a karácsonyfákat a csoportokban, majd örömmel bontogatták az ajándékokat.



Köszönjük a szülők, és az Alapítvány támogatását, hogy segítettek varázslatossá tenni a gyerekek karácsonyát.

Pálfalvi Nándor: Karácsony
Karácsony ünnepén
az a kívánságom,
Legyen boldog mindenki
ezen a világon.
Itt is, ott is mindenütt
legyen olyan béke,
mint amilyen bent lakik
az emberek szívében.



2020. november


November 3-án a Kincses Kultúróvoda pályázat támogatásával Tengeri Attila dobművész előadását tekintették meg gyermekeink. Az interaktív előadáson ők is kipróbálhatták a hangszereket, és a közös tánc sem maradt el.




November 11. Szent Márton Napja
Ezen a héten a nagycsoportosok Szent Márton legendájával ismerkedtek, libás játékokat játszottak.



Novemberi tevékenységek a csoportokban: kukoricázás, őszi hangulatú képek festése, ragasztása, udvartakarítás, levélseprés.





2020. október


Október 4. Állatok világnapja
Gyermekeinkben az állatokhoz kötődő pozitív viszony kialakítására törekszünk. Sétákat teszünk az Érsekkertbe, Vajas partra, megfigyeljük a környezetünkben élő állatokat.



Október 12. Könyvtári foglalkozás
A Kalocsai Tomori Pál Városi Könyvtár pályázati foglalkozásain komplex tevékenység során dolgozzák fel az aktuális meséket. Ráhangolódó beszélgetést meseelőadás, bábozás, majd vizuális tevékenység követ, végül könyvtári mesekönyvekkel ismerkedhetnek a gyerekek.




Október 19. Könyvtári foglalkozás
Ellátogattunk a Városi Könyvtárba, interaktív mesefoglalkozáson vettünk részt.




A Kalocsa kincsei programmal egyik célunk, hogy a gyerekek megismerjék városunk épített környezetét, nevezetességeit. (Chronos 8 – Schöffer-torony)




2020. szeptember


Szeptember 12-én a Kincses Kultúróvoda pályázat támogatásával kirándulni vittük a gyerekeket Bikalra. A középkor hangulatát idéző élménybirtok számos meglepetést, érdekességet tartogatott óvodásaink számára.




A következő héten „Kalocsa kincsei” projekt keretein belül városunk nevezetességeivel, népművészetével ismerkedtünk. Ezzel erősítve a szülőföldhöz való tartozás érzését, a hazaszeretetre nevelést.




Szeptember 23-án múzeumpedagógiai foglalkozáson vettünk részt a Viski Károly Múzeumban, ahol a szüreti néphagyományokat idéztük fel, báb-, és drámajátékkal. Szőlőt daráltunk, préseltünk, megkóstoltuk az így előállított mustot, majd szőlőfürtöt készítettünk ragasztással.




Szeptember 30. A Magyar Népmese Napja
Ebből az alkalomból nevelőtestületünk a Nyakigláb, Csupaháj, Málészáj című mesét adta elő óvodásainknak, majd a Csurgó zenekar húzta a talpalávalót.



 



 
 
Vissza a tartalomhoz | Vissza a főmenühöz