2016-2017. nevelési év - Kalocsa Város Óvodája és Bölcsődéje

Tartalomhoz ugrás

Főmenü:

2016-2017. nevelési év

Tagóvodák > Zöldfa Utcai Tagóvoda > Aktuális információk

Óvodánk 2017. 07. 10-től 2017. 08. 13-ig zárva tart.
A gyermekek fogadása 2017. 08. 14-től történik az óvodánkban.
Az óvodavezető iroda a nyár folyamán minden szerdán 8-12-ig ügyeletet tart, bármilyen probléma esetén itt lehet segítséget kérni a szülőknek.

Minden kedves családunknak jó pihenést kívánunk a nyárra!




2017. június


01-én tartotta évzáró műsorát a Pillangó csoport, akik „ Gyere velem a vásárba!” című műsort adták elő szüleiknek.
Ezen a napon volt még a Micimackó csoport évzárója is, ők „ A kerek kő” című mesét adták elő majd a műsort táncmulatsággal zárták le. E napon búcsúztunk az iskolába menő nagycsoportosoktól. Középsőseink versekkel kedveskedtek a ballagóknak. A szülők és gyermekek szemében is megható könnyek voltak.
Megköszöntük azok szülők segítségét, akik 3 éven át támogatták, segítették óvodánkat. Köszönjük nekik!




07-én Nagycsoportosokat az Érsekkertbe várták játékos vetélkedőre az Összetartozás n apjának megemlékezésére
A szép környezet és az érdekes feladatok minden gyermeknek nagy élményt jelentettek.




A városi Ünnepi könyvhét megnyitóján a Sétáló utcában óvodásaink verseket szavaltak.




08-án a Polgármester városi pedagógusnapra hívta meg intézményünk dolgozóit.
A köszöntő és színvonalas műsor után Megköszöntötték az év során kiemelkedő munkát végző pedagógusokat. Nyugdíjba vonult kolleganőnk Mészárosné Huszti Anikó Pedagógus szolgálati érdemérmet kapott negyven évi munkájáért. A rendezők állófogadással vendégelték meg a pedagógusokat.




19-én szülői értekezletet tartottunk a leendő kiscsoportosok szüleinek. Napirendi pontok voltak: - Az óvoda bemutatása, a helyi óvodai sajátosságok ismertetése
- Beszoktatás módja, szokása, folyamata
- Házirend ismertetése
- Jelek választása




21-én intézményünk nevelőtestülete Tihanyba látogatott szakmai napra. Jó hangulatban, feltöltődve érkeztünk haza.



27-én tartottuk Tanévzáró nevelési értekezletünk. Az intézményvezető beszámolt a 2016/17-es nevelési évről, amit a nevelőtestület egyhangúan elfogadott. Ez követően a jubileumi jutalmak átadása majd a kimagaslóan dolgozók kis ajándékozása történt.






2017. május


Óvodánk udvarán a gyermekek segítségével feldíszítettünk egy fát, melyet utána körül táncoltuk, énekeltünk alatta, együtt örültünk a tavasznak.



Május 03-án múzeumi foglalkozásra mentek nagycsoportosaink.. A múzeumpedagógusok Szent György napjához kapcsolódó eseményeket dolgozták fel a foglalkozáson.



Május 04-én Anyáknapi ünnepi műsorra hívták meg nagycsoportosaink az édesanyákat és nagymamákat. Anyukák meghatódva, könnyes szemmel büszkélkedtek ünneplőbe öltözött gyermekeikre.



Május 11-én Autóbusszal az egész óvoda a meszesi Dunapartra kirándult. itt játékos feladatok várták a gyermekeket és a kilátogató szülőket. Sétáltunk a Dunaparton, az állatfarmon kecskéket, juhokat, lovakat simogathattak, etethettek ovisaink.




Május 13-án alapítványunk jótékonysági műsorán a Városi Színházban ”Tengerre fel!” című tengerésztáncot adtak elő óvodásaink. A nézőktől vastapsot kaptak az ügyes szereplésért.



Május 17-én gyermek nap volt óvodánkban a Mosoly alapítvány közreműködésével. Ugráló várral, arcfestéssel, mozgásos játékokkal zenével töltötték gyermekeink a délelőttöt. Szülők felajánlásaival bőven ehettek, ihattak finom süteményeket, italokat a gyermekek.



Május 18-án Katica csoport évzáró műsorát mutatta be a szülőknek, nagyszülőknek. Ünneplő ruhába öltözve játszották el A Répa című mesét, verseket szavaltak és énekeltek, amit a vendégek vastapssal jutalmaztak.



Május 19-én Schöffer múzeum rendezésében a Francia napok keretében érdekes múzeumi sétán és foglalkozáson vehettek részt nagycsoportosaink. Készíthettek színes mozgó képeket egy speciális eszköz a vatera segítségével.



Május 24-én „Szép versekkel környezetünkért” városi szintű versmondó versenyünket. Minden résztvevő gyermek ajándékkal ment haza. A szakértő zsűri az alábbi döntést hozta:
Különdíjjasok: Nánai Júlia - Katolikus óvoda
Tugya Dominik – Zöldfa óvoda
Balogh Sára – Csokonai óvoda
Lavkó Dóra Hanna – Fajszi óvoda
I. Helyezett: Hartmann Noel Bence – Kunszt óvoda
II. helyezett: Tamás Ákos – Katolikus óvoda és Pataki Kitti – Bem apó óvoda
III. helyezett: Fekete Nóra – Zöldfa óvoda és Vörös Nóra – Kunszt óvoda



Május 29-én nagycsoportosaink a Zenei évszaknyitó utolsó előadásán vettek részt. A zenetanárok vidám, nyári zenedarabokkal készültek, és más népek zenéiből is tartottak rövid bemutatót.  





2017. április



Április 3-7. között tartottuk meg óvodánkban az Egészség hetet. Mindennap egy-egy érdekes témát mutattunk be a gyermekeknek. Volt egészséges ételek képeinek válogatása, nyírása, felragasztása egy nagy tablóra. Volt zöldség, gyümölcs felismerés, kóstolás, gyümölcs-, zöldség saláta készítés, ötletes szobrokat is készíttetünk belőlük. Ortopéd szakorvos lábboltozat szűrést végzett a gyermekeknek. A védőnő a helyes táplálkozásról és a helyes fogápolásról, fogmosásról tartott bemutatóval egybekötött előadást. A szülőknek lehetőségük volt vért adni is. A hetet zenés mozgásos játékok sokaságával zártuk. Mi pedagógusok felelevenítettük elsősegély nyújtó tudásunkat.




Április 5-én múzeumi foglalkozáson vettek rész óvodásaink. A húsvét témakörét járták körül. A bábjáték a húsvéti locsolkodást mutatta be, majd a hagyományos húsvéti ételeket tojást, sonkát kóstolhatták meg, a tormát hozzá maguk reszelték. Természetesen tojást is festettek.




Április 20-án már a reggeli órákban megérkeztek óvodánkba azok a szülők és gyermekeik, akik szerettek volna egy kis betekintést nyerni óvodánk életébe. Az épület bemutatása után a Katica csoportba látogattak el a gyermekek és szüleik ahol lehetőség nyílt a közös játékra, mesehallgatásra a már óvodás gyermekekkel. A tagóvoda vezető a szülőknek azokról a tevékenységekről szokásokról beszélt, amely a mi óvodánkra jellemző. Az udvari játékok kipróbálása is tetszett az óvodánkba látogató gyermekeknek.




Április 21-én délelőtt tagóvodáink tehetség műhelyei, tehetségcsírás gyermekek mutatkoztak be egy-egy rövid tánccal, dalokkal játékokkal. Előadást tartott Demeter Lázár Katalin, fejlesztő-, differenciáló- és tehetségfejlesztő pedagógus a tehetség ígéretes gyermekek megsegítéséről. Délután a kalocsai általános iskolák tehetség műhelyei mutatkoztak be egy-egy jelenettel, versekkel, tánccal és dalokkal.




Meghívást kaptunk a Zeneiskolába, ahol az utolsó évszaknyitó előadáson voltunk. A zenetanárok rövid, vidám, nyári darabokkal készültek a mi tiszteletünkre adott koncerten.




Április 27-én szülői értekezlet témája a gyermekek fejlődése a 2016/17 évben, tájékoztattuk a szülőket az elkövetkező programokról, kirándulásról és az óvoda nyári életéről.



Április 28-án a gyermekdal napján óvodánkat két kisgyermek képviselte. A jól szervezett, színvonalas eseményen való részvételért, különdíjban részesültek.





2017. március



Március 02-án a Nagyasszonyunk Katolikus Óvoda és Iskola pedagógusai játékos, mozgásos vetélkedőt tartottak a nagycsoportosoknak, Mesetúra címen. A gyermekeknek ezen a délutánon, lehetősége nyílt változatos feladatok megoldásán keresztül feldolgozni, a mesék eseményeit, történéseit. Óvodánk nagycsoportosai igazán lelkesen készültek a játékos délutánra, arany érmesek lettek.



Március 07-én rendeztük meg „Szeresd, Óvd, Védd” Környezetvédelmi vetélkedő szülőknek
Az idei évben is nagy lelkesedéssel készültünk a vetélkedő megrendezésére. A vetélkedő választott Nemzet Parkja a Körös-Maros Nemzeti Park volt. A hét csapat nyolc játékban mérhette össze tudását, ügyességét, Ilyenek vagyunk, Totó, Had főzzek ma magamnak…, Hallottad már?, Turisták térképe, Vár állott, A 2017-es év…, Jeges ár. A változatos tevékenységek végzését azok is érdeklődéssel figyelhették akik nen versenyzőként voltak jelen az eseményen. Míg a zsűri a pontokat számolta össze, a résztvevők egy néptánc bemutatót tekinthettek meg, majd maguk is bekapcsolódhattak a táncba. Ezt követte az eredményhirdetés. A győztes csapat az Újvárosi Óvoda csapata lett, de senki nem távozott üres kézzel, ajándék nélkül.



Iskolanyitogató projekt keretében a nagycsoportos gyermekeink megismerkedtek az Eperföldi, Kertvárosi, Belvárosi Általános Iskolákkal. óvodásaink bepillantást kaptak az iskolák életébe.




Március 9-én és 13-án Könyvtári foglalkozásra mentek a Pillangó és a Micimackó csoport tagjai.




A Katica, a Pillangó és a Micimackó csoport tagjai saját készítésű zászlókat, kokárdákat, tulipánokat helyeztek el a 48-as emlékműnél, és a Gábor Áron szobornál. Március 14-én egy közös menetelésen, katonás játékon vehettek részt az óvodánkba járó gyermekek, ezzel is tisztelegve a Nemzeti Ünnepünk előtt.




Március 22-én a Víz Világnapjához kapcsolódó környezetvédelmi tevékenységeket terveztek és szerveztek a pedagógusok csoportonként. A vízhez kapcsolódó versek, mesék. kísérletek, megfigyelések kerültek előtérbe ezen a napon. A Micimackó csoport egy több héten át tartó projektet valósított meg a vízhez kapcsolódóan. A projekt címe: „Tengerre fel!”
Ez alkalommal két csoport is kirándulni ment a Meszesi Duna-partra. A gyerekeknek lehetősége volt saját élményeken keresztül ismerkedni a vízi és vízparti élővilággal, folyóvizeink hasznosításával, a vízhez kapcsolódó környezetvédelemmel.




Március 28- án „Nyelvi fejlesztés lehetőségei az óvodában” témakörben, bemutató foglalkozást tartott Kovácsné Páli Mária óvodapedagógus a Micimackó csoportban. rendezvényre a leendő első osztályos pedagógusok is ellátogattak. A foglalkozás megtekintőknek a véleménye az volt, hogy egy szakmailag jól átgondolt, előzetes ismeretekre épülő, játékos foglalkozást láthattak




Március 29-én volt a Területi mesemondón való részvétel a Csokonai Óvodában. Tagóvodánkból egy gyermek készült egy népmesével erre a napra. Színezővel és emléklappal térhetet vissza, ügyes felkészüléséért. Köszönjük ezt az élményekben gazdag rendezvényt a Csokonai Óvodának.




Március 30-án Színházlátogatást tett két csoport. Óvodásaink élveszték a színvonalas előadást.




2017. február


Mindhárom csoportban MEDVE HETET rendeztünk február első hetében. A gyermekek otthonról elhozták kedvenc plüss mackójukat ezekkel játszottak, tornásztak, számoltak, sorrendbe állították őket. Mackó módon jártak, medve eledelt kóstoltak: mézet, almát, diót ettek. Természetesen megfigyelték az időjósló napot.



Február 3-án intézményünk SZAKMAI NAPOT tartott. A pedagógusi, vezetői és intézményi önértékelés – Felkészülés a külső szakmai ellenőrzésre kapcsolatosan hallhattak előadást az óvónők. Az előadó Lendvai Lászlóné a MÓD-SZER-TÁR nevű kiadó egyik vezetője volt.



Vitaminnapot tartottak a Katica csoportosok Balázs névnap környékén. E napon finom gyümölcsteát ittak és a szülők által felajánlott zöldségeket, gyümölcsöket fogyasztották el a gyermekek.




Februárban minden óvónő munkáját ellenőrizte az intézményvezető és egy belső ellenőrző munkaközösségi tag. Megfigyelték a tevékenységbe integrált tanulási módokat ezen belül az anyanyelvi játékokat és az ének-zene, énekes játék, gyermektánc kezdeményezéseket/foglalkozásokat.



Február 21-én múzeumi foglalkozásra mentek nagycsoportosaink témája a farsang volt. rövid bábjelenetben bemutatták a farsang hagyományát, készítettek búsóálarcot, sütöttek csöröge fánkot, amit jóízűem meg is ettek a gyermekek.




Farsang előtt mindhárom csoport készített farsangi fánkot. A hozzávalókat a szülők ajánlották fel. Az alapanyagokat a gyermekek mérték ki, gyúrták össze, formálták ki a tésztát. Így készült csöröge, szalagos és farsangi fánk, amit sütés után jóízűen meg is ettek.




Február 24-én rendeztük óvodánkban a farsangi ünnepséget. A gyermekek szép, változatos jelmezekben érkeztek már reggel. Minden csoport bemutatta erre az alkalomra tanult táncait, verseit. A nevelőtestület a gyerekeknek előadta a Hófehérke és a hét törpe táncot, ami osztatlan sikeres volt. A szülők által felajánlott finom süteményekből, ettek, ittak a megfáradt táncosok.




Február 28-án óvodánkból mindenki felkerekedett és kiszebábot vezetve körbejártuk az óvodánkat. Közben kolompoltunk, hangszerekkel, kereplőkkel ide illő rigmusokat skandálva elzavartuk a hidege telet. Visszaérve az udvaron elégettük a hideget jelképező kiszebábot.




2017. január

Kihasználtuk a téli időjárás lehetőségeit udvarunkon. A gyermekek szívesen játszották a téli havas játékokat: sokat szánkóztak, csúszkáltak, hógolyóztak




A zord hidegben még fontosabb a kertben, udvaron élő madarak etetése, itatása. Folyamatosan töltöttük fel a kihelyezett madáretetőket madáreleséggel.




Január 13-án fényképész járt óvodánkban, a két fotós türelemmel fényképezte a bátortalan és bátrabb gyermekeket.



Pillangó csoportunk két héten át a „Szív kincsesláda” projekttel ismerkedett. A gyermekek megismerték a szív, mint szerv fontosságát, hogy őrizzék meg, hogy vigyázzanak rá. A projekt keretében sokat beszélgettek az egészséges életmódról a pedagógusok írányításával.




Január 31-én szülői értekezletet tartottuk mindhárom csoportban. A pedagógusok beszámoltak az előző félév időszakáról, a gyermekek társas kapcsolatainak alakulásáról. Tájékozódást adtak a szülőknek a következő félév eseményeiről. A nagycsoportos szülőknek ezután az általános iskolák és a leendő tanítók mutatkoztak be megkönnyebbítve az iskolaválasztást.




2016. december



A Nebuló Általános Iskolásokkal együtt töltöttünk el egy játékos sportnapot. Sok élménnel gazdagodtunk, s közelről láthattuk a fogyatékkal élők hétköznapjait.
 


Évszaknyitó keretében a zeneiskolai tanárok a tél hangjait elevenítették fel a gyermekeknek különböző hangszerekkel.
 


Az adventi időszakban mindhárom csoport szépen feldíszítette csoportját Az advanti koszorúkon meggyújtották a gyertyáka, mindenhol sütöttek mézeskalácsot – a hozzávalókat szülők ajánlották fel. A kis kezek szorgosan tevékenykedtek, a kész remekműveket meg is kóstolták a gyermekek.
 


Mindhárom csoportban elvetettük Luca napi búzát. Minden kisgyermek saját maga mérte kis poharába a földet és a búzamagot, majd gondozta, öntözte, amit karácsonyra haza is vittek. Pillangó csoportosok Lucázás néphagyományát elevenítették fel, körbejárva az óvoda minden helyiségét.
 


A Viski Károly Múzeumban a múzeumi foglalkozáson óvodásaink gyertyát önthettek, mákpipát készítettekés és betlehemi játék keretében megismerkedtek a nevezetes estével.
 


Óvodai karácsonyi ünnepünket tartottuk e napon. A szépen feldíszített fenyő előtt ünneplőbe öltözött csillogó szemű gyermekek mondtak csoportonként énekeket, verseket. Micimackó csoportosok a kisebbeknek eljátszották a Holle anyó című mesét, amit tapssal jutalmazott meg a nézősereg. Majd a várva várt ajándékokkal lehetett játszani. Több nyugdíjban lévő kollégánk is emelte az ünnep fényét jelenlétével. MINDENKINEK ÁLDOTT KARÁCSONYI ÜNNEPEKET ÉS BOLDOG ÚJ ÉVET KÍVÁN a Zöldfa utcai óvoda nevelőtestülete!
 


Óvodánkban az egyik egyház képviselői bábjáték keretében megismertették Jézus születését a gyermekekkel majd együtt énekeltek óvodásainkkal, végezetül ajándékokkal kedveskedtek nekik.
 



2016. november


December 08-án A Bem Apó utcai óvodába igyekeztünk színházi előadásra. Az előadás vidám hangulatban, a gyermekek bevonásával zajlott, ahol sok élménnyel gazdagodtunk.
 


December 11-én „Úton-útfélén” című közlekedési bábversenyen vettünk részt, amit a Városi Rendőrkapitányság rendezett meg óvodásoknak, iskolásoknak. gyermekeink marionett bábok segítségével idézték fel a közlekedési szabályokat. A zsűri II. helyezést ítélt meg kis csapatunknak. Felkészítő pedagógusok Rátkainé Major Erzsébet és Törökné Romsics Anita voltak.
 
 


December 15-én Intézményünk ezen a napon versekkel, dalokkal köszöntötte régi dolgozóit, munkatársait. A műsor végén uzsonnával egybekötött kötetlen beszélgetésre került sor.




December 18-án A Diákönkormányzat szervezésében került sor a Sportnapra. a megújult sportesemény játékos tornával indult, majd több helyszínen végeztünk ügyességi feladatokat. Örültünk a jól szervezett játékoknak, a vidám, önfeledt sportolásnak.
 



December 23-án A Viski Károly Múzeumban a múzeumpedagógusok disznótoros ünnepkörhöz kapcsolatos foglalkozást tartottak. Három helyszínen ismerkedhedtek a gyermekek az előkészületi munkákkal és a kolbásztöltéssel. Óvodásaink aktívan vettek részt a húsdarálásában, s persze a kóstolás sem maradt el.
 



December 25-én Kalocsa Város Óvodájaiért Alapítvány jótékonysági báljához óvodánk is csatlakozott. Tombolatárgyak gyűjtésével és készítésével segítettük a rendezvényt. Jól éreztük magunkat a vacsorán is. Szép összeg gyűlt össze, amiből óvodáinkba járó gyermekek karácsony ajándékait vesszük meg.



2016. október



Október 3-án a zeneiskolai tanárok őszi hangulatú, gyermekeknek szóló rövid zenei darabokat adtak elő különböző hangszeres előadásban.




Az Állatok világnapja alkalmából két csoportunk Bakodpusztára kirándult. itt megfigyelhették lovas kocsizás közben a pusztában legelésző állatokat: rackajuhokat, szürke marhákat, mangalica sertéseket.
 



Október 5-én rendeztük meg óvodánkban a hagyományos Nagyszülők napját. Kora délutántól vártuk nagyszülőket színes programjainkra, hogy betekintést lássanak unokáik óvodás életébe. Lehetett kézműveskedni, szőlő-, kukorica nyomatott készíteni, mozgásos versenyjátékot játszani a nagyszülőkkel vagy éppen akadálypályán átsegíteni őket, Chili-Tred kisvonattal körbe vonatozni a város nevezetességeit. A nap zárásként fergeteges táncházat tartott Vácz Péterné táncpedagógus élő hangszeres zenére. A tánctól kifáradt nagyszülőket, gyermekeket zsíros kenyérrel és teával vendégeltük meg.
 



Október 13-án az állatok világnapjához kapcsolódva az ÖKO-pont épületében jártunk. Miskei Ferenc vadász főként a vadon élő állatokról tartott a gyermekek számára előadást. Óvodásaink nagyon érdekesnek találták az állatok hangjukról való felismerését és a kitömött állatok megfigyelését.
 



Október 24-28-ig minden csoport megrendezte a „Tök jó hét” projektét. A gyerekek által hozott különb félé tököket – dísztök, sütőtök, marhatök, hallowen tököt megfigyelték és csoportosíthatták szín, forma, nagyság, tapintás szerint. Töklámpást faragtak, sült tököt sütöttek és kóstoltak, tökmagot eszegettek, tök gurító versenyt rendeztek, természetesen tökformát festettek, ragasztottak, hajtogattak.
 





 2016. szeptember
 
2016. szeptember 1-én tagóvodánkban is elkezdődött a 2016/17-es nevelési év. Mindhárom csoport teljes létszámmal indította az évet. Az első néhány hét a visszaszoktatás és a beszoktatás jegyében telt.

A Művelődési ház meghívására nagycsoportosaink ismert mesék figuráit nézhették meg, a gyermekek nagy örömére.
 

A nagycsoportosok részt vettek a hangulatos, változatos programokon az Érsekkertben. A különböző állomásokon szívesen tevékenykedtek a gyerekek.


Paprikás hét keretében a gyermekek sok színes programokon vettek részt.
• Megnézték a Paprika házat és az Érsekkertben található Hagyományok házát.
• Részt vettek a Bem apó utcai óvoda által szervezett „ Paprikás 7 próba” vetélkedőjén, ahol I. 
   helyezést értek el.
• A városi Paprika futáson lelkesen futottak gyermekeink


Autómentes Napi Kavalkád – Városi szintű programunk a Kalocsai Önkormányzat támogatásával sikeresen lezajlott. A gyermekek a városban történő kerékpározást követően színes, változatos helyszíneken próbálhatták ki ügyességüket, képességeiket. A rajzpályázati felhívásunkra negyven szebbnél szebb gyermekrajz érkezett be. Minden gyermeket jutalomban részesített a rajzpedagógusokból álló zsűri.

A gyermekek megismerkedtek a szüreti hagyományokkal és a szőlő feldolgozásával.

 


Pillangó csoport tagjai paprikaszedésen vettek részt Bátyán.

 

A Magyar Népmese Napja alkalmából a Micimackó csoport tagjai hívták meg a többieket egy fergeteges színházi előadásra. A só című mesét játszották el a kisebbek nagy örömére.




 



 
 
Vissza a tartalomhoz | Vissza a főmenühöz